Aktualitások

 

 

 

 

A Községi Könyvtár nyitva tartása:

Hétfő: 14:00-19:00

Kedd: 14:00-19:00

Szerda: 14:00-18:30

Csütörtök: 8:00-11:30

Minden hónap első szombatján: 10:00-18:00

 Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

 

Ongai Zoltán
Egy megtört lélek
 
Emlékszem a vízpartra ahol oly sokat ültem,
akármilyen bajom volt oda menekültem.
Egy öreg ladik hallgatta a panaszaimat,
ott voltam és sírtam a csillagos ég alatt.
Kicsi voltam még, olyan törékeny,
nem volt soha senki aki megvédjen.
Emberek közé is csak félve mentem,
nehogy összetörjék jobban a lelkem.
Néha mesélő édesanyám mellé ültem,
hogy segítsen letörölgetni a könnyem.
Segített hát, de ő is a könnyeket hullatta,
hisz neki is temérdek sok volt a gondja.
Ilyen volt a kiskorom, eléggé szörnyű,
néhányan azért sírtak mert nekik könnyű.
Próbáltam sokszor Istenhez imádkozni,
szerettem volna minél hamarabb felnőni.
Most felnőtt fejjel a múltra visszaemlékezve,
akárhogy próbálnék sírni, akkor se menne.
Összeszedem magam hisz férfivá váltam,
ideje megtalálnom helyem a világban.
Megtalálom helyem kitörök-e közegből,
mint egy elvetett mag idővel kitör a földből.
Olyan leszek majd mint az óriás paszuly,
előttem minden ember majd térdre hull.
Térdre hullanak majd előttem az emberek,
akik eddig kinevettek, azokon majd én nevetek.
S ha megvalósítom álmaim és mindenki tisztelne,
szívemben s lelkemben ünnep és béke lenne.
 

Fukk Mátyás

Az eltűnt mese

Kistokaji tó partján rozsdás ladik van a homokban.
Régen ült benne egy öreg varázsló, aki szép meséket mesélt.
A vízpart azonban egy ideje üresen állt.
Sok kisgyerek olyan szomorú lett, hogy
Nap, mint nap kérdezgették:
Hová tűnt az a jó varázsló, aki olyan szép meséket mesélt?
Szüleik azt mondták-Nézzetek szét a kamrában
Hátha van ott szerencse-mag!
Ültessétek el a kertben, kinő és
Hátha az jó varázsló mesélő visszatér!
Ha így lesz, megünnepeljük!
Ha visszatért, kérdezzétek meg tőle, hogy elmesél e egy új mesét!
Kifejlődött a mag és a varázsló másnapra visszatért.
Megkérdezték a mesélőt, hogy mond e egy új mesét.
Ő elmesélte, hogy mi történt:
Elvesztettem a varázspálcám, nem tudtam, hogy hová tűnt
És már el is felejtettem, hogy kell mesélni.
De mikor elültettétek a magot és kicsírázott, rájöttem,
Hogy kell mesélni és arra is rájöttem,
Hová tettem a varázspálcám.
Igazából nem is veszett el…
 

Lukácsi Vera

Névtelen csónak

Öreg ladik merengve ring bronz alkonyon
Rozsdás láncát tartja még a vízpart, bár sokon
Nem múlik már, hogy engedje szabadon.
Vén gazdája nem jön érte, máshol jár.
Nagy mesélő volt pedig, vén Matula
Csüngött szaván sok gyerek, unoka
Történetei, mint vetett mag a földben,
Szárba szöktek,éltek okos kis fejekben tovább.
Nyári mesék voltak: ünnepek, melyben voltak halak, madarak
Kavics-csobbanás, kacagás, és összeszaladt ráncai, mű-harag:
Megszidott, mikor a pontyot nem tudtam megtartani.
Elszökött, aztán gurulva-döcögve ezen nevettük hajnalig.
Most korhad a deszka, pók sző málló hálót
Csillámként csillan harmat a szálon.
Csönd van, végtelen.
Csak emlék maradt ő: csónak, névtelen.
 

A költői versenyünk soron következő verse:

Máté Csilla

A falu meséje

Csillogó vízpart mentén,
Lenyugvó nap csücsül annak peremén.
Leszállt az éj népes falumra,
Nem látszik más csak a vén hold udvara.
Kopott ladik ring a víz felszínén,
Egy varangy ugrál a móló tetején.
Suhog a szél megérint egy ágat,
egész éjjel az zörgeti a fákat.
Nemsokára itt a pirkadat,
Kezdődik egy örömteli nap.
Hisz úgy kel fel a fényes nap,
Mint virágzó termésmag.
Egy öreg mesélő azt mesélte,
Vándor bottal útra kélve,
Ünnep lesz a világban,
Vígadjunk hát mind bátran.
 

H A Z A T É R T !

A Kistokaji Könyvtár és IKSZT szeretettel várja az érdeklődőket Ungvárnémeti-Tóth László kistokaji születésű költőnk verseskötetének a megtekintésére, és a könyv másolatának olvasgatására. Hálás szívvel köszönjük Pogány Jánosnak a felajánlást, és a kutatómunkát.

A költőnk születésének 227.évfordulójára rendezett költői versenyfelhívásunkra 5 pályamű érkezett. Minden nap közzéteszünk egyet, érdemes belemélyedni a verssorokba! Elsőként Juhász Csaba Merengő című verse olvasható.

JUHÁSZ CSABA

MERENGŐ

Amikor a vízpart mesél,
nádas mélyén megül a szél,
Öreg ladik csónakázik,
múltak magjából halászik.
 
Minden emlék apró ünnep,
még ha fájóként is tűnnek,
Elúszva egy hullám hátán,
mostohán, de sosem árván…
 
Sikolyos lelkesedések,
fröcskölődő nevetések,
Stégre száradt barátságok,
napolajos vallomások…
 
Testnyomok a homokágyon,
kavicsdalok mezítlábon,
Nyár fotói pupillákban,
halpikkelyen, madárszárnyban…
 
Kagylószéfek őrzik hosszan,
mi a fényből belecsusszan
Mélység teli elmúlásba,
vízben oldott hallgatásba…
 
Szomorúfűz ernyő alatt,
mindenséget mér hangulat,
Időt tölt egy pillanatba,
percnyi kortyot kortyolgatva.
 
Ami volt, az messze innen,
agybarázdán visszapillen,
Talán mégis, lehet mégsem,
tükröződve feledésben…
 
Hogyha árnyat tör a felleg,
s a mesélő a Hold herceg,
Tó tetején elheverve
álmok csillámlanak szerte…